Kamerun – Brazília tipp és esélyek | VB 2022
Svájc ellen egy egygólos mérkőzést buktak el, nem sok híja volt, hogy ők nyerjenek, vagy legalább pontot mentsenek, míg Szerbia ellen 3-1-re égtek, de visszajöttek a meccsbe. Rigobert Song csapatának a továbbjutásra nem sok esélye van. De távozhatnak a VB-ről ők is emelt fővel, egy szép győzelemmel. Lehet, hogy később azt mondhatják el, megverték a későbbi világbajnokot, ki tudja? Kamerunnal kapcsolatos hír, hogy Song és André Onana, a válogatott és az Inter kapusa, összevesztek egymással. A szakmai stáb arra kérte Onanát, hogy a nemzeti csapatban ne erőltesse ezt a „sweeper keeper” taktikát, magyarra fordítva ne „söprögető kapusként” játsszon, az utasítást azonban Onana elutasította. Szó szót követett, a kapus pedig egy órával később már egy Olaszországba tartó repülőgépen ült. Ezt leszámítva a kameruni keret teljes, Onana helyét már a szerbek ellen Devis Epassy vette át, és ez a brazilok ellen is így lesz.
Nem túl combos esélyek, igaz? A bukmékerek még arról sincsenek meggyőzve, hogy az afrikai együttes legyőzné a VB legnagyobb esélyesét. Casemiroék győzelmére 1. 40 sincs a szorzó, míg Kamerun csapatára 8 és 10 között mozog. A döntetlen is 5-szörös pénzt hoz az arra fogadóknak. Kamerun A világbajnokság két legszórakoztatóbb meccsét két afrikai csapatnak köszönhetjük. A VB előtt valaki azt mondta, Katar az afrikai csapatok világbajnoksága lesz. Nem hiszem, hogy tévedett. Szenegál továbbjutott, Ghánának jó esélye van, Tunézia emelt fővel, a címvédő legyőzésével búcsúzott, és itt van még Kamerun, akik ugyan nem nyertek még, de a játékukra kevés panasz lehet.
CAM – BRA | Előzetes és Fogadási Tippek - 2022. 12. 02. Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 01. *Számlanyitási ajánlat. Akár 15. 000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. A bet365 fogadási krediteketad a feljogosító befizetése értékében (max. 15. 000 Ft). A kredit tét nem része a nyereménynek.
Brazília - Szerbia ÉLŐ közvetítés - Sportfogadás
[ÉLŐ TV] Brazília Szerbia Élő közvetítés Online 24 november
Főleg, hogy ő is gólt szerzett… A középpályán Hongla és Zambo Anguissa szereplése minden kétséget kizáróan meg fog történni, harmadik társuk Samuel Oum Gouet, Gael Ondoua vagy Pierre Malong Kunde lehet. Utóbbi játszott a szerbek ellen. A teljes keret: Kapusok: Simon Ngapandouetnbu (Marseille), Devis Epassy (Abha), Andre Onana (Inter) Védők: Jerome Ngom Mbekali (APEJES), Nicolas Nkoulou (Aris), Christopher Wooh (Rennes), Olivier Mbazo (Philadelphia Union), Collins Fai (Al-Tai), Jean-Charles Castelletto (Nantes), Enzo Ebosse (Udinese), Nouhou Tolo (Seattle Sounders) Középpályások: Gael Ondoua (Hannover), Georges-Kevin Nkoudou (Besiktas), Andre-Frank Zambo Anguissa (Napoli), Samuel Gouet (Mechelen), Pierre Kunde (Olympiakosz), Martin Hongla (Hellas Verona), Olivier Ntcham (Swansea), Souaibou Marou (Coton Sport) Támadók: Moumi Ngamaleu (Dinamo Moszkva), Jean-Pierre Nsame (Young Boys), Vincent Aboubakar (Al-Nassr), Christian Bassogog (Shanghai Shenhua), Karl Toko Ekambi (Lyon), Eric Maxim Choupo-Moting (Bayern München), Bryan Mbeumo (Brentford) A várható kezdőcsapat: Epassy – Fai, Castelletto, Nkoulou, Tolo – Zambo Anguissa, Kunde, Hongla – Mbeumo, Choupo-Moting, Toko Ekambi Egymás elleni meccsek: Az elmúlt húsz évben a két csapat viszonylag sokszor találkozott egymással.
Sportfogadás Oddsok | Legjobb ÉLŐ Online Fogadás | UNIBET
Volt szerencséjük a másikhoz világbajnokságon, konföderációs kupán és felkészülési mérkőzésen is. Viszont itt megjegyezném, hogy a legfrissebb mérkőzésük is négyéves már. Többségében Brazília győzött ezeken a meccseken, a 2003-as Konföderációs kupán sikerült egyszer győznie az afrikai csapatnak, ezen kívül sok sikerélményük nem volt.
Feltételek, időhatárok és kivételek. Számlanyitási ajánlat. Feltételek, időhatárok és kivételek. Váltunk a G csoportra, az utolsó előtti csoportmeccs következik, ami annak ellenére tartogat izgalmakat, hogy az egyik csapat már a legjobb tizenhat között van. A Kamerun – Brazília mérkőzésen a győzelem inkább Rigobert Song csapatának kellene, ők ugyanis egy vereség mellett egy döntetlennel rendelkeznek. Svájc ellen még nem igazán tudtak felpörögni a fiúk, viszont a szerbek elleni meccs nagyon szórakoztatóra sikerült, a legjobb meccsek top3-as listáján az a találkozó is szerepel.
M4 Sport
CAM – BRA | Előzetes és Fogadási Tippek - 2022.12.02.
Kamerun vs Brazília Élő - AiScore
(TÉVÉ<<) Kamerun Szerbia élő 28 november 2022
A 2014-es, brazíliai rendezésű VB-n fölényes győzelmet aratott a csoportkörben az akkor még Luis Felipe Scolari által vezetett házigazda, Neymar vezetésével 4-1-re nyertek. Előző meccs eredménye 2018. 11. 20. Barátságos Mérkőzés brazil 1:0 cameroon Barátságos Mérkőzés 2014. 06. 23. Világbajnokság 2014 1:4 Világbajnokság 2014 2003. 19.
Majdnem biztosan állítom, a brazilok B-csapata is nagy eséllyel szállna harcba akármelyik csoportban a csoportelsőségért. Szóval Kamerunnak fel kell kötnie a gatyát. Az esélyük megvan a továbbjutásra, de ahhoz minimum győzni kell, és egy kicsit drukkolni is kell a szerbeknek. Az ideális megoldás viszont az lenne, ha a két európai ikszelne, míg Kamerun nyerne.
Katari vb: újabb csapat került a nyolcaddöntőbe a második
Sőt, talán az van az élen. De amíg mi szórakoztunk, Kamerun nagyot küzdött, mégis csak egy pontot sikerült szerezni, ami kevés. Az utolsó fordulónak ők vágnak neki a legrosszabb feltételekkel. Még úgy is, hogy Brazília páholyban érezheti magát a csoportelsőséget illetően. De ha csak másodikak lesznek? Ők a VB-címre hajtanak, szóval tökmindegy, kit sodor eléjük a sors. Tite bizonyára pihenteti majd a legjobbjait, ez a brazil csapat viszont még így is nagyon veszélyes.
Konföderációs Kupa 2003 0:1 Konföderációs Kupa 2003 1994. 24. Világbajnokság 1994 3:0 Világbajnokság 1994 Brazília Az első, szerbek elleni remek teljesítményt követően mindenki egy emberként kiáltotta világgá, hogy Brazília lesz a világbajnok. Valóban nagyszerűen játszottak, mindenhol ott voltak, védekezésben és támadásban is extrát nyújtottak, és ha nem is könnyen, de feltörték Vanja Milinkvic-Savicékat. Richarlison két góljának köszönhetően Brazília az élre került, és nem is akar onnan lekerülni.
[NÉZD ONLINE-] Kamerun Szerbia élő közvetítés Online